Látnivalók

PARLAMENT

Magyarország > Közép-Magyarország > Budapest

Parlament

Az Országház (vagy Parlament) Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlésnek és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) a székhelye.

Budapest V. kerületében, a Duna partján, a Kossuth téren található. A Dunára néző oldalának felújítása 21 évi munka után 2009 szeptemberében ért véget.

Az országház megépítése

1880-ban az Országgyűlés eldöntötte, hogy a parlament számára egy új épületet építenek és pályázatot írtak ki. 1883-ban 19 építész pályázata közül Steindl Imre neogótikus hatású épülettervét választották ki.

Az országház építkezéséhez feltételül szabták, hogy kizárólag hazai építőanyagokat használjanak fel.

A magyar állam ezeréves fennállásának alkalmából, annak millenniumi esztendejében, 1896. június 8-án tartotta az új, még épülő parlamenti épületében az Országgyűlés első ülését.

Az építkezés 1885-től 1904-ig tartott, a tervező sajnos már nem érhette meg az épület teljes befejezését.

Szent Korona

Az Országgyűlés döntése értelmében 2000. január 1-jén a Szent Koronát az országalmával, a jogarral és a karddal ünnepélyes keretek között átszállították a Parlament épületébe. A koronázási ékszerek, azóta ott találhatóak, és 2011 óta a Honvéd Koronaőrség őrzi őket.

Látnivalók az Országházban

- Díszlépcső
- Kupolacsarnok és a körülötte elhelyezkedő termek
- A képviselőházi ülésterem
- A volt főrendházi ülésterem
- A Delegációs terem
- A köztársasági elnök fogadószobái
- Az Országgyűlési Könyvtár
- Az Szent Korona és a koronázási ékszerek
- Magyar festők alkotásai az Országházban, köztük Munkácsy Mihály:   Honfoglalás című műve

 

Kirándulásunk erre a helyszínre!

Vissza